Bemutatkozunk

Ékszerszalon

Karóráink

Kollekció

Aktuális akció

Nyitvatartás

   

BEMUTATKOZUNK

Ékszer manufaktúránk mintegy két évtizedes fennállása alatt a vásárlási szokások gyökeresen megváltoztak. Az első bevásárlóközpontok magyarországi

megjelenése gyakorlatilag megpecsételte a "hagyományos" utcai ötvösműhelyek sorsát. Ezeknek a kis-középvállalkozásoknak a helyzetét  az internetes

kereskedelem és a külföldi ékszerforgalmazók térhódítása is tovább rontotta. Azonban a végső csapást a mára kialakult közbiztonság és a bűnüldözés

színvonalának drámai romlása jelentette. Az ékszerüzletek fő vásárlóerejének számító "középréteget" szinte a végletekig eladósították, kivéreztették.

Ezen körülményeknek köszönhetően az ékszerszakma háromnegyede megszűnt. A megmaradt hányad pedig évek óta élet-halál harcot vív a túlélésért.

Mi, váci ékszerészek sem jelentettünk kivételt a fentiek alól. Ezért, amikor 2010-ben felépült a váci Tesco áruház, úgy döntöttünk, hogy mindent egy lapra

feltéve megnyitjuk ékszerüzletünket a viszonylag biztonságos és várhatóan forgalmas Tesco üzletsorán. Eltökélt szándékunk volt, hogy csakazértis

bebizonyítsuk, hogy becsülettel, jó szakmai felkészültséggel, extra kiszolgálással és nem utolsó sorban korrekt, versenyképes árakkal egy magyar vállalkozás

is képes lehet felvenni a versenyt a "ki tudja honnan jövő", a magyar szakmával nem egy súlycsoportban lévő konkurens cégekkel szemben. A szaktudás, a

tapasztalat és a "hazai pálya" végül meghozta a gyümölcsét. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy 2010. június 25-e óta egyre bővülő választékkal állunk kedves

vásárlóink rendelkezésére. Mára elértük, hogy városunk talán legismertebb óra-ékszerüzletét tudhatjuk magunkénak. A háttérben működő tradicionális

ötvösműhelyünk pedig továbbra is hagyományos, manuális eszközökkel végzi napi munkáját, gyakorlatilag észrevétlenül.

 

2020. júniusában a Covid-19 járvány miatt megnyitottuk webáruházunkat, amelyet az alábbi linkre kattintva érhet el:

Az oldalt folyamatosan fejlesztjük

KÖSZÖNJÜK EZT AZON VÁCI ÉS VÁROSUNKON KÍVÜLI VÁSÁRLÓINKNAK, AKIK A NYITÁS ÓTA ELTELT TÍZ ESZTENDŐBEN

HŰSÉGESEN KITARTOTTAK MELLETTÜNK! A JÖVŐBEN IS MINDENT MEGTESZÜNK AZÉRT, HOGY AZ ŐSI FÉM NE VÁLJON

KÍNAI GÉPSOROK, VAGY IZRAELI FELVÁSÁRLÓK MARTALÉKÁVÁ, ILLETVE MILLIÁRDOS BEFEKTETŐK PRIVILÉGIUMÁVÁ!.

 

   

<<<< Vissza a nyitó lapra